Rózsák az ugaron

Elszomorít és felháborít, amikor azt hallom, hogy nálunk soha nem lesz bőség, civilizáció stb. A rendszerváltáskori gyerekes lelkesedés után (micsoda felháborodás volt, amikor Silviu Brucan kijelentette, húsz év szükségeltetik, míg megtanulunk legalább makogni demokráciául) átestünk a ló túlsó oldalára, már nem hiszünk semmiben. Pedig.

– Mások élete sem volt fenékig tejfel, mások is kezdték egészen lentről. 1990-ben egy angliai speciális iskola vezetője (és keresztény misszionárius) meglátogatott a vidékünkön néhány ilyen intézményt és árvaházat. A rettenetes állapotokat látva kijelentette: körülbelül mint Angliában, az ötvenes években. Képeket mutatott az ő iskolájáról, úgy éreztem, egy más világból jött. De ma nyugodt lelkiismerettel meghívnék bárkit, nézze meg, mit valósítottunk meg ezen a téren.

– Arborétumokban számtalan számunkra egzotikusnak tűnő fát láthatunk. Meghonosodtak szépen, csak kezdeményezés és törődés kellett. Mert a magyar föld – jelképesen is – alig várja a magot. Elgondolkodtam, néha szinte csoda módra bukkantak fel zseniális alkotóink. Egy tanulmány szerint az 1770-es években Magyarországon az úrbéres falvak 87 százalékában egyetlen elöljáró sem tudott írni, hát még a pórnép, miközben Angliában már száz évvel azelőtt az összlakosság mintegy harmada, Németalföldön a fele értette a betűvetést, Amerika legfejlettebb kolóniájában több mint kétharmada. Oda kellettek a költők, a regényírók, nálunk kinek? És mégis megjelentek, a semmiből, egy Kölcsey, egy Vörösmarty, mint rózsák a szikkadt földön. Olaszországban, ahol tízet lép az ember és egy műalkotással találkozik, természetes, ha valakiből festő lesz. Honnan jöttek nálunk egy Markó Károly, egy Munkácsy, vagy a mi Gyárfás Jenőnk? És Ady, a poros, szikkadt ugarból sarjadva – vállalom a vádat, hogy elfogult vagyok – modernebb és nagyobb, mint megannyi Nobel-díjas nyugati kortársa. Íme, lehetett.

Nem vagyok a melldöngetés híve, csak azt szeretném, az azonnali ledorongolás helyett tanuljunk meg örvendeni honfitársaink kezdeményezéseinek. Kertészeik, ne letaposóik legyünk az ugar virágainak.