Sepsi OSK, mint jelkép

Mindenekelőtt gratulálok Diószegi Lászlónak, aki a Román Futball Gáláján az Év Klubelnökének kijáró díjat vehette át. Úgy éreztem, az a díj az enyém is és minden székelyé. Mert egy idealisztikus, csak-sport jelenség tetszik, nem tetszik lehetetlen. A szurkoló szavajárása – győztünk, veszítettünk, vagyis mi, mindnyájan – azonosulás a csapattal. Néha szélsőséges, túlzásokkal teletűzdelt megnyilvánulásokra szolgáltat ürügyet ez az azonosulás.

A magyar fociban legendás a Ferencváros–MTK-rivalitás. A Fradi a (még a császári időkben) az akkoriban hátrányos helyzetű szegény magyarok klubja volt, az MTK inkább a polgári, német-zsidó hátterű gazdagoké. Később volt úgy, hogy kölcsönösen kizárták egymást a bajnokságból, ha a mögöttük álló politikai erők hatalmukban megerősödtek. Skóciában egy Celtic – Rangers rangadó a katolikus, illetve protestáns közösség Nagy Britannia iránti szimpátiáját, illetve viszolygását ábrázolja a zöld gyepen.

Romániában sem volt különb a helyzet. Sokan emlékeznek, a ’60-as, ’70-es években negyven-ötvenezer ember is szorongott a bukaresti stadionok lelátóin. Amikor a labda egy dinamós játékoshoz került, elindult a rövid, ütemes füttyögés, mint ahogy a pulykát szokták ingerelni, ugyanis a Dinamo a milícia csapata volt, és a milicista román csúfneve a „curcan” (pulyka). Az igazi bukaresti pedig a Rapidnak szurkolt, a vasutasoknak, a két naggyal (Steaua és Dinamo), vagyis a rendőrség és a katonaság kivételezett, államilag pénzelt, bírók által protezsáltjaival szembenálló – a nép! – csapatának.

A mai román futballélet egyedülálló olyan szempontból, hogy a klubelnökök nagyobb médiasztárok, mint Messi, ugyanis ordítoznak, fenyegetőznek, egymást pocskondiázzák, időnként a hűvösre teszik őket milliós sikkasztásért, majd kiszabadulva folytatják az ingyencirkuszt. Diószegi László fehér hollóként ebben a díszes társaságban soha senkivel nem vitatkozik, csendben, tisztességesen építi a csapatot. Féltem, amikor feljutott a nagyok közé, hogy bokszzsák lesz a Sepsiből. Nem lett, sőt. És ami a legfontosabb: a fiúk játéka, az elnök személyes példája, a szurkolók lelkes sportszerűsége – mindeddig legalábbis – élően bizonyítja a mi kis erdélyi világunk másságát, erkölcsi magasabbrendűségét.