Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Stratégiai nyugalom

Háborús helyzetben „stratégiai nyugalomra” van szükség, szögezte le ismételten Orbán Viktor, aki arra is rámutatott, hogy első számú magyar érdek az, hogy kimaradjunk ebből a katonai konfliktusból. Ennek jegyében az ország nem küld fegyvereket vagy katonákat Ukrajnába, és ahhoz sem járul hozzá, hogy Magyarországon keresztül mások küldjenek a háborús térségbe harci eszközöket. Mindemellett a kormány hivatalosan elítélte az orosz agressziót, és kiállt kényszerű szövetségesei, a NATO és az EU mellett.

Mindez a Putyin-ellenességtől ziháló, Orbán-gyűlölő ellenzéknek nem elég, ők a háborús helyzetből is politikai hasznot akarnak kovácsolni. Ami nem meglepő, hiszen ez a gyülevész társaság a vírusjárványt is politikai haszonszerzésre igyekezett felhasználni – más kérdés, hogy nem sok sikerrel.

Ezúttal sem látszik eredményre vezetni görcsös igyekezetük. Még Vona Gábor is rámutatott egy kerekasztal-beszélgetés keretében, hogy a harcias oroszellenesség nem szerencsés, mert így az a választóközönség benyomása, hogy Orbán Viktor a hiteles békepárti politikus. Ami egyébként egybeesik az igazsággal, tegyük hozzá.

Hont András, akit a kormány kérlelhetetlen s nem egyszer méltánytalan bírálójaként tarthattunk számon az elmúlt években, odáig ment, hogy feltette a kérdést:„háborús helyzetben egyáltalán le kell-e váltani a kormányt?” És azt is hozzátette, nyilván Márki-Zayra célozva, hogy „kell-e megőrült buszsofőröket a volánhoz engedni?”

Mindeközben tömegesen érkeznek hazánkba a menekültek, akiknek befogadásáról és megsegítéséről még a Magyarországgal szemben ellenséges globalista média képviselői is elismerően nyilatkoztak. Persze többen is feltették az álnaiv kérdést, hogy miért kezeli másként az Ukrajnából menekülőket a kormány, mint a „szíriaiakat”.

Mintha nem lenne világos, hogy előbbiek tényleg háborús helyzetből menekülnek, és ha Magyarország felé lépik át a határt, akkor ez az első biztonságos ország. Szabálykövetően felmutatják a papírjaikat, ahelyett, hogy eldobnák azokat, hogy 30 évesen 16-nak mondhassák magukat kilétükre vonatkozó más hazugságok mellett. És nyugodtan hozzátehetjük azt is, hogy eurokompatibilis keresztény kultúrát képviselnek ellentétben azokkal, akik számára az egész meghódítandó terület – vallási alapon.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. március 10., 14:26
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Magyarország külpolitikája csapnivaló és ez igaz az elmúlt sok-száz évre visszamenőleg. Talán a 89-es nyugati nyitás volt az egyetlen kivétel, pedig nagyon nem vagyok Horn rajongó (sőt!). Azon kívül mindig rossz róla tettek, soha nem sikerült érvényesíteni se az ország se a magyarság érdekeit. Ez a trend folytatódik és ennek leginkább a kisebbségben élők fogják meginni a levét.

  • User
    Dátum: 2022. március 10., 23:56
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Mit is tehetnének?Ilyen gyenge Európa (itt leszámítjuk az oroszokat) csak az amerikaiakra támaszkodnak .63!! éveseket is harcba küldenének…itt senki nem lenne nyertes csak az amcsik…Európa szét lesz verve mint az első meg a második VH-ban.
    Valaki azt hiszi ,hogy az ukránok megnyerhetik ezt a háborút ?Persze hogy tömik beléjük a pénzt ,de mindenüket oda kell majd adják amijük még van.Ha még van!

    • User
      Dátum: 2022. március 11., 11:48
      ÉRTÉKELÉS: -13

      Nem kell Ukrajna megnyernie, nem is fogja. Oroszországnak kell elveszíteni a háborút. Remélem így is lesz, Afganisztán 2, pontosabban 3, mert ott az amerikaiak se boldogultak. Afganisztán nagyban hozzájárult a SZU széteséséhez, most jó úton jár Oroszország, hogy ezt megismételje. Magyarország meg dönthet, hogy velük tart vagy sem. Néhányszor már sikerült a rossz oldalon befejezni a nagy konfliktusokat.