Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Zsebre dugott kezekkel nem illik. Anyám, hol van az már?! Ha hátra teszem a kezeim, könnyebb a derekamnak – úgy viszont öreges. Mindegy. Mindennek megvan a maga ideje, akár a szalmakalapnak. De itt is érvényesül a kötekedés, ugyanis nem minden kalap van szalmából fonva, amit hőguta ellen viselünk. Ki tud itt igazat tenni?
Járom a Fő teret, az Erzsébet parkot otthonossá tevő, sok kicsi, még annál is kisebb emberbimbókban gyönyörködöm, fenntartás nélkül. Még korai az idő, délfelé vagyunk, nincs vásári tolongás, csak a park zsúfolt árnyékkal. Messziről föltűnik egy sátor, fehér, hatalmas cégtábla a homlokán. Ballagok. Nézem, ugyan mi lehet? Semmi sem új a nap alatt. Vagy mégis? A hosszú táblán ez a felirat: ORIFLAME BEAUTY BOX. Tényleg csak ennyi. Odabenn tisztaság, kívül az előtornácon asztal s kávé mellett két szép hölgy várakozik. Na, nem rám, azt sejtem.
Én benézek, ők rám se. Odabenn a sátorban senki, ám ott is a nagybetűs felirat, az említett. Nem értek egy szót sem, a boxon kívül. Igaz, az sem csíkdánfalvi tájmagyar. Megszólítom, meg én a vevőkre, mire várakozó hölgyeket. Természetesen leveszem a nem szalmából font szalmakalapomat.
– Kezeik csókdosom. Szíveskedjenek megmondani, mit árulnak itt? Mit jelent a cégfelirat?
– Kozmetikai szereket. Ki van írva. – De nem érti azt senki. – Svéd nyelven van, azért. Svéd a cég. – Igen. Kösz. Látom, odabenn is…Ott is svéd. De miért nem írják ki kicsi, akár egészen kicsi betűkkel magyarul is? Itt kevesen sem tudnak svédül.
És ekkor éreztem, hogy kifelé omlik a Székely Mikó Kollégium homlokzata a szóra. – Azt maga soha nem fogja megérni, hogy ez ki legyen írva magyarul is… A két nő arcán a meggyőződés és a sikerélmény öröme árad, attól, hogy ők ezt aztán megmondták ennek, meg nekem… Bennem meg talpra állt a magyarságért, a nyelvért való hiábavalóság selymes, kozmetikált ördöge. Hát legyen!
– Tudják mit? Az a székely nép, amelynek idecsődülését szín svédül várják, megérdemli a sorsát. – Odébb már azt latolgattam, hogy itt már nincs is megyeszékhely, csak medveszékhely, nincs prefektúra, csak protektúra, se prefektus, csak protektus.