Szegények éje… (Móricz Zsigmondra emlékezve)

Bizonyára sokan ismerik ezt a József Attila-félsort. Eszembe jut, hány meg hány tanuló kérdezte meg, amikor még az írók életére is figyeltünk, mi a magyarázata, hogy a legnagyobbaknak szinte kivétel nélkül szomorú gyerekkor, szegény család adatott meg, igen kemény küzdelem árán jutottak fel a csúcsra.

Móricz Zsigmond, akiről – pár nappal születésének 140. évfordulója után – szólok ebben a kis jegyzetben, 1905-ben, Csokonai halálának századik évfordulóján emlékezve jelentette ki, hogy ő volt a magyar irodalom legszerencsétlenebb költője. Igaz, akkor még nem tudhatott József Attiláról, de párhuzamként kínálkozott akár Petőfi, de Mikszáth és maga az emlékező is. Tanárként is vallom, hogy az érdeklődőbb tanulók, tehát a fiatalok körében is az az életmű jelentett igazi élményt, amelynek megalkotójáról, életéről, gondjairól, családi vonatkozású titkairól valamit is megtudtak.

Egy időben arra is figyelmeztettek, hogy nem illő például Arany János súlyos betegségéről szólni, de sok esetben elmaradt a kapcsolatteremtés a pénzt kereső kisfiú és édesanyja, no meg a gyerek Móricz és édesanyja égi-légi kapcsolatáról is. Turi Dani realista-naturalista figurája a feltörekvő szegény ember példája, akinek tehetsége messze túlmutat környezetén és az adott koron, de érdemes tudnunk, hogy ilyen parasztembert látott gyerekkorában az író, hiszen édesapja, Móricz Bálint igazi, meg nem alkuvó, sőt: törtető, kemény, néhány holdas parasztember volt, s benne látta meg a gyerek a későbbi Joó Györgyöt is, miután apja építésvállalkozó is volt.

A móriczi tiszta lélek, gyöngédség, az elesettekhez való lehajlás és őszinteség csírái ott fénylettek édesanyja, a papleány, a leheletfinomságú, igen művelt és roppant érzékeny Pallagi Erzsébet szemében és teljes valójában. A barbárságot, a szilaj harciasságot, a kiszolgáltatottságot, a megalázottságot, mely vonások oly gyakran felbukkannak írásaiban, ugyancsak ott tapasztalta meg, élte végig, próbált szabadulni a lelki láncoktól, ahol megfordult, ahol küldetést teljesített, vagy véletlenszerűen odasodródott.

Haditudósítóként az első világháborúban végigjárta a halálgyár számos színhelyét, látta a tekintetekben kihunyni a fényt; s örömet is látott, amely sokszor fúlt közömbösségbe és rosszindulatba. Ady írta volt a Hét krajcár című kötet megjelenésekor, hogy írója egymaga felér egy forradalmi szabadcsapattal. És ez tényleg így volt. Soha addig ilyen őszintén és megrázóan senki nem írt a századforduló magyar parasztjának kilátástalan helyzetéről, mint Móricz. Akadt, aki ezért neheztelt rá, de a többség szívébe fogadta igazmondásáért. Főleg a szegények, a kisemmizettek, akiknek még az éjszakáit is megrontotta a másnap gondolata. Nagy író volt, ma is olvasmányaink közé tartoznak – kell, hogy tartozzanak! – páratlan ragyogású írásai!

Móricz Zsigmond száznegyven évvel ezelőtt, 1879. június 29-én született Tiszacsécsén, agyvérzésben hunyt el 1942. szeptember 5-én, Budapesten.