Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A Magyar Kisebbség című nemzetpolitikai szemlét 1995-ben indították újra, benne több olyan dokumentummal, amit minden székely-magyar embernek illene ismernie, olvasnia. Köztük Tamás Sándor, Szőcs Géza, Tőkés László bevezetőjével, Kós Károly tollából az 1921-ben írt Kiáltó szóval, de közölték az RMDSZ 1992-es Kolozsvári Nyilatkozatát, valamint 12 RMDSZ-szenátor és 27 RMDSZ-képviselő eskütételét, melyet az önrendelkezésre tettek Kolozsvárott, a Szent Mihály-templomban. „Hű magyarként szolgálni fogom népemet”, szólt az eskü, és én nem kételkedem abban, hogy máig köti őket ez.
Íróembernek és erdélyi magyarnak felemelő olvasmány ez az első szám, meggyőződésem, hogy szerzői szívükből szóltak, és a javunkat akarták. Ahogyan a túl korán öröklétbe távozott Fábián Ernő is. Így írt ott (Meditáció a kisebbségi jogok garanciáiról): „Ismét olyan dologról kell elmélkedni (inkább okoskodni), ami nincs, mert mondjon mindenki azt, ami belőle fakad, de a kisebbségi jogoknak (…) nincsenek sem nemzetközi, sem alkotmányos garanciái. (…) a nemzetiségek politikai alanyiságát is el kell nemzetileg és nemzetközileg ismerni. Politikai entitás nélkül nincsenek kollektív jogok, és komolyan vehető garanciarendszer sincs. Ezt ki kell mondani, ha nem akarunk mellébeszélni.” Fábián Ernő egy részecskefizikus precizitásával tudott fogalmazni 1995-ben, és az általa leírtak ma is érvényesek a politikai céljainkat illetően.
Az elmúlt harminc év alatt indultak mozgalmak, született féltucatnyi párt és tervezet, amelyek minőségéről lehetne vitatkozni, de nem született meg a romániai, erdélyi magyarság oktatási és gazdasági stratégiája. Igen, mert matematikai pontossággal minden két népszámlálás között pontosan 200 ezerrel fogytunk, az 1992-es 1,6 millióról idén várhatóan 1 millióra, és legfontosabb számunkra a csúcsminőségű oktatás, valamint az ehhez szükséges gazdasági háttér kialakítása. Amíg még van kinek.
Ami ki-kinek a politikai céljait illeti, egyetlen kérdést kellene megválaszolni ma: a legutóbbi népszámlálás óta elmúlt tíz évben hol voltak azok, akik ma sürgősségi eljárással alkategóriákat követelnek, és hol van a mai Románia adminisztratív-jogi kereteibe illeszthető autonómiatervezet?