Székelyföld valós gondjai

Az alábbi írás a Hotnews hírportálon jelent meg ne sokkal Mihai Tudose volt kormányfő elhíresült nyilatkozatát követően. Dan Tapalaga elemzése (Botos László fordításában) jól tükrözi az „értelmesebb” román értelmiség székelységgel kapcsolatos gondolkodásmódját. Nem árt rájuk is figyelni, mert honi partnerek nélkül vajmi keveset tudunk elérni nagyobb célkitűzéseink közül.

Alig-alig beszélnek, vagy egyáltalán nem beszélnek románul sokan azok közül, akik 1989 után Székelyföldön születtek, de a magyar állam anyagilag támogatja – figyelem! – a román nyelvtanulást is. Az erdélyi magyarok megkapják az anyasági támogatást, amit Budapest a magyar állampolgároknak folyósít. A magyar állam tavaly néhány tucatnyi óvodát épített Erdélyben, finanszírozza egy nagyváradi kórház építését, mezőgazdasági fejlesztéseket támogat (1,7 millió eurós értékben), és a magyar szervezetek bőkezű budapesti költségvetésben  részesültek erre az évre: a támogatás meghaladja a 100 millió eurót, ami rekordösszeg.

Azért, hogy az Orbán-kormánynak a Kárpát-medencei magyarság sorsa iránti törődése minél ismertebb legyen, Budapest kemény pénzösszegeket fordít a sajtóra, mégpedig 4,6 millió eurót, amivel gyakorlatilag átveszi, felvásárolja a romániai magyar nyelvű sajtót. A Székelyföldön élők zöme nem olvassa, nem követi a román sajtót, a magyarországi televíziókat nézik. Budapest egyre erőteljesebben jelen van a mindennapjaikban. A három romániai magyar párt közös nyilatkozatának – amelyben egyebek mellett területi autonómiát kérnek – aláírásánál is Orbán Viktor miniszterelnök egyik tanácsadója volt a közvetítő.

Egyre világosabb, Magyarország hosszú távú politikája az, hogy az erdélyi magyarokat intézményileg minél függőbbé tegyék Budapesttől, és minél inkább elszakítsák Bukaresttől. A magyarok látják, amint az Orbán-kormány törődik a mindennapjaikkal, miközben a bukaresti kormányok keveset tesznek a magyar közösségekért, vagy pedig éppenséggel gáncsolják őket, lásd a marosvásárhelyi római katolikus líceum ügyét. Természetesen, Orbán bőkezűségének kampányjellegű magyarázata is van, áprilisban parlamenti választások lesznek Magyarországon, de jól érzékelhető a hossz útávú stratégia.

A magyar sajtó kezdett rávilágítani a magyar megyék gazdasági hanyatlására. A Maszol portál megállapítja, hogy Székelyföld lassabban fejlődik Erdély többi megyéjéhez képest, ma már olyan megyék is megelőzik, amelyek régebb elmaradottabbak voltak, mint például Fehér megye. „2008 után Székelyföld sokkal kisebb mértékben fejlődött más megyékhez viszonyítva. Első látásra nem rosszak az eredmények, de mégis szerényebbek Erdély többi megyéjéhez képest”, írják.

Tessék hozzáadni a fentiekhez a politikai jellegű hátralékokat, a zászlók ügyétől a közigazgatási anyanyelv-használatig, és érthetőbb lesz a magyarok frusztrációja. A három párt által bejelentett területi autonómia-tervezet is egy olyan cselekménysorozat része, ami által a magyar vezetők olyan közösség arculatát akarják erősíteni, amelynek már nincs amiért Bukarest fennhatósága alatt maradni, amíg Budapest törődik az erdélyi magyarok gondjaival.

Az RMDSZ egyik parlamenti képviselőjének a képviselőházhoz tavaly év végén benyújtott területiautonómia-tervezete azonban egy kissé skizofrén gazdasági szempontból. A törvénytervezet elkészítője kormányt, parlamentet, önkormányzati intézményeket akar Székelyföldön, azt kéri, hogy az adók és illetékek 80-90 százaléka maradjon ott, de hogyha a régió számára ez a költségvetés nem lenne elegendő, akkor Bukarest pótolja a hiányt, egészítse ki a különbözetet. Vagyis arról lenne szó, hogy a magyarok a szeparatizmust, az elkülönülést választják, de csakis a románok pénzén, amennyiben nem jön be a számításuk. Erre csak mosolyogni lehet.

Tény viszont a magyar offenzíva, amely nyilvánvalóan kihasználja az 1918-2018-as centenáriumot arra, hogy célkitűzéseit ismertesse. Budapest minél jobban szeretné kiterjeszteni jelképes fennhatóságát a Kárpát-medencei magyarságra. Eközben a székelyek is minél kevesebb kapcsolatot szeretnének Bukaresttel. A román kormány a lehető legszerencsétlenebb módon válaszolt ezekre a provokációkra, mégpedig úgy, hogy durván megfenyegette a magyar kisebbséget.

Tudose kormányfő közölte, hogy a zászló mellett fognak lengeni azok a polgármesterek, akik kitűzik a székely zászlót. Ez a kijelentés hozzájárult a magyarok egységéhez, összefogásához, ahogyan Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke is megállapította. Ez más szóval azt jelenti, a romániai nacionalista közönség megnyugtatását célzó szidalmaikkal a román politikusok a legkönnyebb csapdába esnek, anélkül, hogy valamit is megoldottak volna.

A feszültségek erősödnek, a problémák megmaradnak, a szakadás mélyül.

Az egyetlen realista megközelítés egy olyan gazdasági program lenne, amit úgy gondolnak ki, hogy bevonja a székelyföldi magyar közösséget, nem kirekeszti. Emellett bizonyos alapvető jogok tiszteletben tartásával kapcsolatosan nem kellene annyira agresszíven fellépni. A Székelyföldet átszelő vagy érintő autópálya megépítésével már ki lehetne emelni a régiót az elszigeteltségből és a gazdasági hanyatlásból. Jelen pillanatban mindkét kérdéskör és tényállás a radikális nézeteket gerjeszti. Amikor Orbán Viktor készpénzt tesz az asztalra, Románia nem válaszolhat üres szavakkal, hanem csakis pénzzel.

Mindezek ellenére mit látunk? A Jászvásár-Marosvásárhely autópálya tervét leállították, más infrastruktúra-fejlesztéseknél, mint például a marosvásárhelyi terelőút, pangás tapasztalható. Hogyha autópályájuk és fejlett infrastruktúrájuk (iskolák, kórházak, óvodák) lesz, amit a román állam épít, hogyha egész egyszerűen jobban élnek, mint most, a székelyföldi magyarok másként tekintenek a többségi románságra, és nagyobb tisztelettel lesznek az állam iránt, amely jólétet kínál nekik.

Amíg az állam lenézően, megvetéssel kezeli őket, az erő pozíciójából tekint rájuk, ne várjunk tőlük se túlságosan sok jót. Az Alkotmánnyal való szembeszállást azonban semmi sem igazolja. Ugyanúgy, ahogyan ők bocsánatkérést várnak Tudosetól, mert súlyosan megsértette őket, ugyanúgy mi is bocsánatkérést várhatunk az RMDSZ-től, mert súlyosan megsértik az alaptörvényt szecessziós terveikkel. De nem így haladunk előre, nem ily módon fogjuk újjáépíteni a kölcsönös bizalmat.

Tudják, hogy a román állam miért erősítheti az erdélyi magyarok körében is a Romániához való tartozás érzését, ha valamivel intelligensebben viselkedik? Abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy Magyarország igazából nem is akarja őket, a magyarországiak azzal a lelkesedéssel tekintenek az „erdélyi testvéreikre”, mint ahogyan mi tekintünk a Pruton túli köztársaságbeliekre.

Egy friss közvélemény-kutatás eredménye azt mutatja, Magyarország egész lakosságának mindössze 20 százaléka ért egyet azzal, hogy a határon kívül élő magyarok szavazhassanak az április 8-i parlamenti választásokon. A felmérés szerint a magyarországiak 70 százaléka ellenzi azt, hogy a határon túli magyarok szavazhassanak, 40 százalék visszavonná a meglévő szavazati jogot, 25 százalék elvenné egymillió külhoni magyartól a kettős állampolgárságot, azoktól, akik 2010 óta megkapták.

Másfelől a magyar közösségben tudatosulnia kell annak, hogy a vezetőik sem tettek sokat értük az eltel 27 évben, és hogy a politikai elit érdektelensége kéz a kézben jár a korrupcióval. A korrupció nemcsak a román közigazgatásban öl, hanem az övéikben is, ott, Székelyföldön. A magyar politikai osztály megtisztulására sem került sor, mint ahogyan ez nálunk is késik. A székelyföldi régió lemaradása abban az időszakban történt, mialatt az RMDSZ sok évig kormányon volt, csak három éve nem tagja a kormánynak.

Éppen elég magyarral beszélgettem, akik saját bőrükön tapasztalták, milyen, amikor másodrangú állampolgárnak tekintik őket Magyarországon. Az ő hazájuk itt van, bármilyen hiú ábrándjaik is lennének. Bármennyire is ámítanák magukat – amint Lendvai Pál is magyarázta, a magyarok hajlamosak az ábrándozásra, az önámításra, ezt a jellemvonást délibábnak nevezik –, akármennyit is szenvednek Trianon miatt, Európa történelmét nem lehet már újraírni.

Eltelt száz év. Ideje lenne belenyugodniuk, hogy kik és mik ők ma. A román állam jól tenné, ha segítené őket megszabadulni minden kisebbségérzéstől és történelmi frusztrációtól, ne pedig mélyítse ezeket az érzéseket, bátorítva s ösztönözve ezáltal a magyarok „enklavizálódását”, területi bezárkózását és szeparatista törekvéseiket. Az ilyen fejlemények nem vezetnek semmi jóra sem nekik, sem nekünk.