Szeptember tengerén

Kiírva az egekre, szalagozva kapufélfákra szeptember hava már napok óta. Nem tud más ilyen óvatosan, szellőcske lépésekkel közelíteni, csak maga a nagyúr szeptember hava. Telehold töröl egeket, arcokat tisztára észrevétlen. Az emberek olyan szerető bizalommal fogadják ezt a hónapot, amely a bizonyosság maga.

Közhírré tétetik mindenütt – kiáltaná a dobos, ám maga is érzi, mindenki tudja a híreket, mert megérkezett szeptember, behintette tornyok, játszóterek világát száz színű betűtengerrel. Ez a szeptember használja a legszebb betűket a teremtésben.

Amit viharok, jéghullások tagadtak tova a semmibe, szeptember úgy ígéri és adja, mint csókot a behunyt szemnek. Emberben megnő az önbizalom, ha csak egyet fordul is odakinn, mert a szeretet meleg sóhajában lát pancsolni számtalan, csupa szép gyereket. Hát itt van a titkok titkának a kulcsa elásva. Aki zsákokat meg farönköket cipelt a vállán eleddig, most a hónap legelején sziromillatú szellőben számlálja halkan ujjbegyein, miből van több, tipegő gyermekekből vagy csivitelőn nevető csillagból a szeptemberi éjfélhez terített égen.

Úgy vagyunk ezzel a hónnappal, mint az ígéretek tizenharmadik havával a tiszta sorok között. Vajon honnan is, miféle forrásokból meríti szeptember a maga bizonyosságát? Jobbomon egy székely püspök szobra, tova a balomon a szívem irányában egy erdélyi fejedelem áll mozdulatlan a templom védelmében, védik a füvek hegyén illanó apró gyermekeket. Sereg bizony ez, s a reménységek világában és nyarában keményre termetesedett gesztenyefák rendületlenül hirdetik szeptember halk havának örökkévalóságát. Mert mindenek azt állítják, a templomok tornyában is csengőket szólaltatnak, és a harangok egymásnak súgják, csengőké, gyermeklelkeké egyszer s mindenkorra a lábujjhegyekre teremtett szeptemberi napvilág.

A lelkekben ott a bizonyosság szeptemberi gyönyörű naplementekor, hogy él és beérik a karácsonyok csodás ragyogása, ha igazat vall s tanulja, tanítja mindazt amit érez az ember s asszony. Szeptember az a drága hónap, amelyet magának teremtett egyszer valamikor egy tanítóbácsi egy erdős hegy tetején. Azóta is oda járnak repdesve a gyerekek színes betűtengereken.