Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szerecsenmosdatás visszafelé

A jövő biztos, a múlt módosul időnként – volt a tréfás jelszó nem is olyan régen. A memoárirodalom és a hivatalos történelemírás is olyan, mint egy mosdótál: tisztára mossa magát bennük az ember, és ha kedve szottyan, titokban a szomszéd udvarára loccsanthatja a mocskos vizet. A kezembe került egy brosúra az ötvenes évekből a munkásosztály hőseiről, hiába kerestem benne egy N. C. nevű titán portréját, aki a hetvenes évekre első számú harcossá lépett elő, visszamenő érvénnyel.

Változik a krónikák tartalma, mert ingatag az ember, de a tömegek még inkább. Amikor 1969-ben az első ember a holdra lépett, Amerikában nagyon sok vonat menetrendjét megváltoztatták, hogy az utasok az állomásokon elhelyezett tévékészülékeken követhessék az eseményt. A második holdra szállás alkalmával egy tévéadót elözönlötték a háborgó reklamációk, miért szakították meg a szappanoperát egy asztronómiai vacakért.

Voltunk negyvenmillió fasiszta, vagyunk negyvenmillió antifasiszta, mondta egy francia, akiből a vörösbor felszínre hozta az őszinteséget. Nézem a Youtube-on az 1936-o berlini olimpia megnyitójáról a felvételeket, a vak is láthatja, hogy a görög, a kanadai, persze az olasz, de bizony a francia sportolók is karlendítéssel vonulnak el a hivatalos emelvény előtt, egy bajuszos úriember felettébb nagy örömére. Ja, és az osztrákok, akik utólag áldozatokká alakultak át, mint a mesebeli béka daliás királyfivá.

Divatosak a népszavazások, nosza, utánanéztem, 1941-ben a románok csaknem egyhangúlag rábólintottak Antonescura. Abban az időben a kommunista párt kábé ezer, többnyire nem román taggal büszkélkedhetett. Aztán végül Antonescu vesztes lónak bizonyult, így inkább elkezdtek fogadni az RKP-ra, ’45 végén már negyedmillió tagja volt, ’47- re nyolcszázezer és ’89-re majdnem négymillió. Azokból, jaj, hány magyar? És egyik sem a tarkójának nyomott pisztoly hatására írta alá a kérést…

Fél évvel az ötvenhatos események után óriási tömeg ünnepelte május elsején a drága János bácsit. Tényleg muszáj volt, agyonlőtték volna őket, ha nem mennek el? És két és félszáz magyar író vállalta a tiltakozó levelet, hogy az ENSZ az üggyel nehogy foglalkozzon, közöttük nagy, nagy nevek. Tiszteletből inkább azokat említem, akik NEM írták alá: Jékely, Áprily, Ottlik, Hamvas, Nemes Nagy Ágnes…

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás