Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Érdemes eltöprengeni, vagy megállni egy szóra a sepsiszentgyörgyi önkormányzatban zajló vitákon. Jelesül a Pro Urbe díj körüli huzavonán, de ugyanilyen fajsúlyos kérdés a Szent György Napok műsorkínálatával kapcsolatos kultúrpolitikai felvetések is. Mert hát mi történik? A szociáldemokrata pártszínekben megválasztott önkormányzati képviselő egy nemzeti közösség nevében szólal fel, tehát gyakorlatilag kollektív alapon próbál érvényt és jogot szerezni a helyi önkormányzat keretei között. Mily ismerős helyzet, nem? Csak most éppen nem a magyar kisebbség, hanem a számbeli kisebbségben leledző román ajkú sepsiszentgyörgyi polgárokról van szó.
Sokakat zavarba hozhat ez a szerepcsere, de ha jobban belegondolunk, még előnye is származhat belőle, hiszen a megyeszékhelyen az országos politikában megszokott nemzeti erőviszonyokhoz képest egy teljesen fordított helyzetben kell politikusainknak megtalálniuk a közös nevezőt. Némi eufémizmussal azt is mondhatnánk, hogy a nemzeti együttélés amolyan kísérleti laboratóriumaként, vagy inkubátorházként – ahogy tetszik – működik ezekben a pillanatokban a székelyföldi önkormányzati politika.
De hogy mi ebben a jó? Például az, hogy beláthatjuk annak visszásságát, ha a választott képviselő egy többszereplős politikai piacon, magyarul egy többpártrendszerben egyedüli beavatott felkentként nyilatkozik a „közösség” nevében. Másrészt pedig azt is megfigyelhetjük, hogy ez a retorika milyen hatással van a formalizált ügymenetére a városvezetésnek. Főleg a magyarok részéről. Azt látni, hogy bár értik, és empátiával közelítenek a kérelmező felé, mégis felmerül valahol mélyen a gyanú, hogy mindez őszintétlen színjáték, nemzeti populizmus és provokáció. Bélyeg, amit viszont sokszor rá is nyomnak az országos politikában a magyar kisebbségi törekvésekre.
Nyilván nem az a megoldás, hogy elfelejtjük a nemzetet, mint mesterséges történelmi képződményt. Aki ezt járható útnak tartja, az teljesen félreérti a történelmet. Mert nem a nemzetekkel van a probléma, hanem az államszervezetekkel, mit rájuk hivatkozva építenek. Ezért is izgalmas követni – értve a dolog tétjét, amiként Sepsiszentgyörgy is kísérletezik a modus vivendivel.