Szeretve gólon túl is

A labdarúgó-világbajnokság(ok)nak már a legelején ott volt a kérdés bennem, kinek drukkoljak, ha már nem a magyaroknak. Most nem ennyire súlyos a kérdés, ugyanis a magyarok be sem jutottak a nagy vetélkedőre. Ám a kérdés súlyában maradt. Mert, ugye, indul az egész Szaúd-Arábia és az óriási házigazda, Oroszország között. Derék fiatal legények mind az arabok, mind az oroszok, már amennyire oroszok. Visszanyilallik a dicsőséges kommunista világuralom, a melbourne-i vízilabdadöntő, ököllel, magyar vérrel győzne a szovjet. Nem sikerült. De csak nekem jut eszembe a kóbor emlék. Mert ki róna rá bármit is a mai sportolókra?! Ül egymás mellett Putyin meg az arab elnök, széttárt tenyérrel jelzik mosolyogva: itt mi nem tehetünk semmit.

Ki róná fel a mostani szerb csapatnak, ki gyűlölné őket a második világháború végén a Délvidéken meggyilkolt több tízezernyi magyar haláláért? Senki. És mintha a csodák közül, megjelenik az argentin csapatóriás, szemben véle Izland szigetének csapata. 350 ezer lakosból 11 játékos. És hajszolom én is, mások is a kicsiket, remek játékosok, nem félnek, tudnak győzni is ám.

És Irán. Itt vannak a perzsák is, lám, Dáriusz meg Xerxés unokái, az ókor bennlakó nagyhatalma a mai labdarúgás nagyhatalmai között. Hát kinek szorítok, ha nekik nem?! A mai Franciaország is le akarja cserélni – na, nem a bírót – Európa lakosságát ázsiai, afrikai bevándorlókra. De ki vetne egy lécet is keresztbe itt Szenegál csapata elé?

És a csodának is tanúi lehetünk, mert a német nemzeti csapatot, Angela Merkelét (de távol áll attól s a népétől!) egyszerűen kiütötte Dél-Korea tizenegye, 2–0.

Szeretnünk kell a kezdőket, a kis népeket a történelmi „vonalak” között a pálya körül, tekintetünkkel a fűre tapadva. Mert ott dől el minden, s tán az igazság is. Mármint a népek között, a gyepen. Ki vinnyog itt álszent áluniókról?! Az egész világ az igazságra figyel és ügyel. Hajrá, kezdő óriások!