Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Ötvenegy éve, éppen augusztusban a kínai nagyvezér, Mao elrendelte egy óriás plakát terjesztését, az úgynevezett kulturális forradalom Auróra-ágyúlövéseként. „Bombázzátok a vezérkart!”– hangzott a marcona felhívás. Ha csak a vezérkart bombázták volna, az az elvtársak közötti kedélyes, szokásos véres leszámolás lett volna. Sajnos az elkövetkezendő években sok-sok millió ártatlan embert gyilkoltak le.
A hírhedt plakát egy „tacepao” volt, azóta a szó az agresszív vizuális propagandára utal. A sors iróniája, hogy mintegy húsz évvel később a diákok egy másik tacepao-özönnel indították el a mozgalmat, amely Kínát megszabadította a Mao-féle őrülettől. Magyarán kölcsön kenyér (és pofon) visszajár.
A köztéri feliratozás, mint a hatalom erőfitogtatása nem új találmány. Hammurapi törvényei egy oszlopon álltak a nyilvánosság előtt, vagyis az ezerből egy ember, aki olvasni tudott, elmondhatta a többieknek, miről van szó. A rómaiaknál a hirdetőfal – hivatalos közlöny és reklám egyidőben – megrongálásáért szigorú büntetés járt. A középkorban a katedrálisok, templomok képei (a szentek mellett a királyok ábrázolásaival) világosan tudatták a néppel, ki itt az úr. És ha valaki netán lassúbb felfogású renitens volt, a minden faluszélen díszelgő akasztófa pluszérvvel szolgált. Egy olasz falucska templomfalán egy mai szemmel humoros kép emlékeztette a bemenőket, mit nem szabad tenni vasárnap. Kis ábrák, áthúzva italospalack, dobókocka, hangszer és félreérthetetlen helyzetben enyelgő férfi és nő.
Pilinszky híres Négysorosában a „Plakátmagányban ázó éjjelek” a magyar irodalom talán legmegrázóbb sora. Esőtől, széltől ide-oda csapkodott szakadozó plakátok között kilátástalan magányba süllyed az ember.
Magyarország ma tele van óriásplakátokkal. Megértem, hogy valós fenyegetésekkel nézünk szembe, de mégsem kellemes, hogy minduntalan emlékeztetik az embert, ki a gonosz, mint a falfirkák, hogy Jocó idióta, és Mariska, hogy is mondjuk, hadilábon áll az erkölccsel.
Kosztolányis, nyárvégi, pipacsbólogatós estéken színes óriásplakátokról álmodok, amelyekről költőink szólítgatnak szelíden, vagy egyszerűen égbe kiáltják, hogy Évám, szeretlek!