Tapsloccsanások

Nem csipegetem a riasztásra beérkező, amúgy naponta közhelyeken föllelhető dolgokat a nemzetiségi duhaj mezőkben. Ezek, akár a szúnyog, a patkány, tetű, hódítanak. A magyarság egyáltalán nemzetiségi dédelgető tárgy, tét? Európa egyik jeles, áldozati nemzetének a része az itteni, ottani, amott is levő s még meglevő jeles nemzetrész. Hogy foszlóban, azt körömrágva látjuk. Viszont amikor tételesen kijelenti az itteni megélhetési s megfáradt kuruc, hogy két út van a magyar előtt: a beolvadás, románok közé besündörgés, vagy pedig a ki-, átköltözés, kivándorlás – nos, ilyenkor követ, husángot vennék.

Tételesen elhangzott sok más mellett. Amellett, hogy „a haza ott, ahol a magyar nyelv”. És még egy lapáttal: A haza, ahol él a magyar. Ezeket a dühös slágerszüleményeket akár Soros is pénzelhetné elégedetten.

A romániai magyarság pártjainak halmazállapotát lyukas kupával mérhetnénk csak. De hol van, ki elzengi tetteit fennhangon ennek a magyarságnak? Legfennebb egy sufniban?! Mert a belenyugvás(unk) filozófiája élteti tovább a… szerveket, vezérürük legnagyobb megnyugvására, helyeslésére. Románia az itt rekedt, megalázott magyar nemzetrésznek soha nem adott semmit, mindig csak elvette a területekkel járó kincseket; amije még van a magyarságnak szanaszét cibálva, az a VOLT, amiből cseppen a szemünkbe. Itt altató a belenyugvás filozófiája.

Amink volt, azt elvették. Amit idevetnek, az a miénkből való. Anyanyelvű iskolákról, óvodákról beszélek, mert azok megvoltak mind, ám ma csak azoknak a romjaiból mártogathatunk. Csak ismételhetem: Románia semmit nem adott, de mindent elvett. A marosvásárhelyi Cuvântul Liber (Szabad Szó) megveszekedetten magyargyűlölő napilap a minap föltette az építő jellegű kérdés: „Vajon elég-e az a román szerkesztők által írt és készített magyar nyelvű lapmennyiség, amennyi van?“

Cikis, nem? Román lapírók, román szerkesztők magyar nyelvű lapjában legyen az igazság! Választások, ütemes tapsloccsanások, kétségek távol. Ismét írom Jónás szavait: Vétkesek közt cinkos, aki néma.