Térdelésnyi helyet

Ebben az elátkozott Európában még nem volt példa arra, hogy tilos nekünk, magyaroknak védenünk magunkat, gyermekeinket és kenyerünket a saját földjeinken. Ma van a példák történelmi ideje. A kenyerünkből valamennyi tán még hátra s megvan, ám a román fasizmus ma is nyugtalan; nem, nem példátlan, hogy a temetőket is átmocskolják a románok, arra is van példa Brassóban, hogy az evangélikus templomot és temetőt egyszerűen elpusztították a románok a 20. század derekán.

Az Úz völgyében, fenn a Kárpátokban két világháború után létezett a hősök temetője. Írva vagyon ott is, hogy Itt nyugszik Czegő Zoltán karpaszományos hősi halott (1907–1944). Állok, és nem hiszek a szememnek. A román írásoknak már rég nem.

Áttörtek a szovjetek, nyomukban – történelmi sajátosság: mindig mögötte a győzelemre állóknak! – a románok, rabolva, gyilkolva ismét és sokáig. Nem nyughatnak a magyar honvédő halottak… Ami maradt Czegő Zoltánból, a fáról szedte le testvére, az apám, mert vitte a golyótalálatot, menekítette, egy akna vetette égre, fára. Sírja a maradéknak Sepsiszentgyörgyön, a Sugás utca 18. szám alatt.

Ebben a borzalmasan hamis békében foglalta el az Úz-völgyi hősök temetőjét a románság. Megrakta román cementkeresztekkel, ahol egyetlen román sem pihen. Mi következik? Ki következik? Temetőinket lehazudni, sírjainkat levizelni, ledöngölni. Bözödújfalut duzzasztó gáttal víz alá fullasztani – ez a román 20., 21. század. Nagyszerű költőnk, Reményik Sándor se gondolta a harmincas években, hogy a templomok s az iskolák mellett a temetőink megvédése is cél lehet.

Hová temetitek, és ki védi meg a testemet, keresztemet? Annyi keresztet vállaltam s viseltem –, öt unokám felé riasztom a test szavát: Áron, Boldizsár, térdelésnyi helyet védjetek, hová eltemetitek Tatát!
Itt nyugszik szanaszét két Czegő Zoltán.

Kopjafáik tüzénél flekkenezik öt oltyán.