Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Erdély talán legkisebb vagy legeldugottabb székely zsákfalujában, a marosszéki Vadadon kérdezte meg egy atyafi tőlem, hiszek-e még az autonómiában, s milyen esélyeket adok neki. Idevágó modellekről cikkező publicistaként, egykori SZNT-tagként, a Székelyek Nagy Menetelése résztvevőjeként – Kököstől egészen Bereckig töltöttük meg az országutat az SZNT felhívására, több tízezer ember egy déli órában, a kollektív akaratfelmutatás jegyében –, a mai „mulasztásos” érdekvédelem bírálójaként szembesültem ki tudja már hányadszor azzal a fásultsággal, mely e törekvés kapcsán a közhangulatot ma jellemzi. És valóban semmi sem vall arra, hogy a példaként annyiszor felmutatott, jól működő nyugat-európai kisebbségi autonómiákhoz valamivel is közelebb kerültünk volna a rendszerváltás óta eltelt három évtizedben.
Sőt, mondanám. SŐT! Pedig a fásultságnál a reményvesztettséggel társulva rosszabb ómen nem is lehetne jövőbeli esélyeinket illetően.
Tudós dolgozatban mérte fel újabban Bakk Miklós a kérdéskört, összeszámolva, hogy 1990 óta 13 tervezet készült a különböző régiókra alkalmazva Erdélyben. Mint aki valamennyi sorsát végigizgultam – négy került belőlük végül a parlament elé –, konstatálom, hogy bár a viták csitultak, nem haltak el máig sem.
Bakk idézi a megállapítást, miszerint megvalósulási esélyük annál nagyobb lett volna, minél közelebb lettek volna igénylői a rendszerváltásokhoz, ez a vonat számunkra tehát elment – véli szkeptikusan.
Én változatlanul szeretném azt hinni, nem végleg. A rendszerváltás szeleit ugyan nem fogjuk tudni már befogni vitorláinkba, de támadhatnak más kedvező helyzetek – főleg, ha elő is készítjük azokat. Az igény ugyanis ott parázslik a sorsa irányítását saját kezébe venni óhajtó, eleven közösség lelkében, a példa is adott, és térségünknek ki kell evickélnie e féldespotikus állapotából, ha nem akar de facto gyarmattá süllyedni. Erdély, és nemcsak az, föderatív alapokon épült fel, és létezett szinte egy évezreden át – ennek átnyúló következményeit mégoly célzott száz év sem törölheti el.