Több a világ általuk

A tegnap ünnepelték a fogyatékkal élők nemzetközi világnapját. Ez a nap azért van, hogy felhívja a világ figyelmét azokra az emberekre, akik fogyatékkal születtek, illetve baleset, betegség vagy katasztrófa következtében fogyatékossá váltak.

Van egy testvérem, 28 éves, Barnikának hívják. Agyvérzéssel született, azóta szellemileg fogyatékos, és beszédhibával küszködik nap mint nap. Az élet nem egyszerű vele, viszont mégis azokban a pillanatokban, amiket vele töltünk, ott összpontosul a világ összes boldogsága. Mivel ő tud örülni egy mosolynak, egy kedves szónak, egy ölelésnek, egy sétának, egy egyszerű beszélgetésnek.
A szomorú az, hogy sajnos nehéz hinni abban, hogy egyszer majd türelemmel fordulnak a mozgássérültekhez, a szellemileg fogyatékosokhoz. Bár a fogyatékosság nem fertőző betegség, hanem egy állapot, mégis a fogyatékkal élők folyamatosan társadalmi előítéletekkel szembesülnek. Pedig ők is ugyanolyan emberek, mint mi, egyenlők bárki mással, ugyanazok a jogok és kötelességek vonatkoznak rájuk is, mint a társadalom bármely tagjára.

Benedict Wells így fogalmazott: „Egy mozgássérült férfi jött szembe mankókkal. Minden lépésnél összerándult. Előttem nyitva állt minden lehetőség, de nem használtam ki. Ez a férfi viszont, akinek meg kellett küzdenie a fogyatékosságával, mégis ura volt saját életének. Arckifejezését elnézve ráadásul elégedettnek is tűnt. Szégyelltem magam a hálátlanságomért, miközben utánanéztem. Gyűlöltem magam.”

Mindig, amikor elém kerül ez a pár mondat, elgondolkodom, és eszembe jut a testvérem. Eszembe jut a nevetése, ahogy a kutyával játszik, és közben boldog. Eszembe jut a csillogó szeme, amikor a karácsonyi díszekkel tölti meg a házat. Eszembe jutnak köszönő szavai, amikor épp nem felejtek el neki valami finomságot vinni az üzletből; és eszembe jut a szomorú tekintete, amikor érzi, hogy ő más, mint a többi. Pedig nem más, hanem több. Több lesz általa a családunk, és több lesz általa a világ, mert ő ad, és nem vesz el. Nem merül fel benne az irigység, a pénzéhesség, de még a bántás fogalma sem.

Igen, ilyenek ők, akikkel valamiért „nem tudunk azonosulni”, de nem miattuk, hanem magunk miatt, mert sosem leszünk annyira tele szeretettel és elfogadással, mint ők! A tegnap a ti napotok volt, de a ma is a tiétek, mert igenis megérdemlitek!

Tamás Réka