Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Többé nem szavazok rá!

Emlékszem, annak idején miként estek egymásnak különböző honlapok fórumfelületein az emberek, amikor szóba jött, hogy Klaus Johannisra kellene szavazni. Akkor sokan, köztük én is azt hittem, ha majd a voksomat egy kisebbségire adom, elvégre szász származású, talán jó helyre megy a szavazat, mert egy ilyen ember könnyebben tud azonosulni a székelységgel is.

Már akkoriban voltak – és nem is kevesen – olyanok, akik finoman szólva is eszelősnek tartottak, amiért kiálltam Johannis védelmében a közösségi médiában. Akkoriban könnyedén a szemükre hányhattam, hogy csaknem Pontát, az ellenjelöltet pártolják?!

Most lassan lejár a preferált elnököm mandátuma, és máris bejelentette, újfent indulna az elnöki székért. De az biztos, hogy ezúttal nem szavazok rá! Megvezettek a hírek, és a naivitásom is okolható azért, hogy annak idején rá voksoltam, pedig mint utólag kiderült, ő még a románnál is románabb. Nem érdekelte őt egyáltalán a székelység, és nem is fogja, legfeljebb választások előtt. Szomorú látni, hogy a kézdivásárhelyi ártatlanok ügyében sem lép közben, csak húzódozik. Úgymond az én emberem (is), én választottam, és nem vagyok erre büszke.

Remélem, mások is okulnak a hibámból, és a következő államelnök-választáson elővigyázatosabbak lesznek, mert lám, nem minden szász kisebbségi. Az is sokatmondó tény, hogy közvélemény-kutatási eredmények szerint ő a legesélyesebb az államfői tisztségre: márpedig akit a románok többsége kedvel, attól mi, magyarok vajmi kevés jót várhatunk…

Azt is hozzá kell tennem, hogy bárki lesz is Romániában az államelnök, mit sem változtat a mi helyzetünkön, mert egyiket sem érdekeljük. Úgy tekintenek ránk, mintha egy másik országban élnénk, pedig nem: ennek a fokhagymaszagúnak a levegőjét szívjuk.

P. Miklós, Sepsiszentgyörgy

A levelek tartalma nem föltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás