Tudják ők, hogy mi jó nekünk

Levette a házbizottság a szenátus plénumának napirendjéről azt a törvényjavaslatot, amely március 15-ét a romániai magyar közösség ünnepnapjává nyilvánította volna. Szerintük nem világos, hogyha március idusa egy olyan nap, amit a világ összes magyarja megünnepel, akkor miért kellene pont ezt a romániai magyarok napjává tenni.

Ők csak tudják, hogy nekünk mi a jó. Azt is jobban tudják, hogy mikor kellene ünnepelnünk. Március 15-e minden magyaré, tehát nekünk nem jó. Izgatottan várjuk, hogy milyen napot javasolnak. Nem kétséges, hogy van érzékük ehhez, hisz nemzeti ünnepnek is kiválasztották azt az egyetlen napot, amin magyar nem ünnepelhet. Jó lenne talán augusztus 27-e, hisz tavaly volt 100 éve annak, hogy a magát a NATO-ban is „megbízható partnerként” népszerűsítő Románia hátba támadta a központi hatalmakat, amelyekkel 1914-ben „örök szövetséget” kötött, vagy jó lenne augusztus 23-a is, annak emlékére, hogy 1944-ben ismét csak eljátszotta ezt a jelenetet, mindkét alkalommal azért, hogy lerohanhassa Erdélyt. Szóba jöhetne január 8-a is, hisz a vitéz Axente Sever akkor égette fel Nagyenyedet, s gyilkolta le vagy ítélte fagy- és éhhalálra a magyar asszonyokat és gyerekeket, de esetleg ajánlatot kaphatunk arra is, hogy megünnepeljük szeptember 26-át a szárazajtai vérengzés emlékére.

Akár megfontolhatnák azt, hogy az összes romániai kisebbségnek ugyanaz legyen az ünnepnapja. Minek itt elaprózni, kérem, hisz annyi kisebbség élünk ebben a nemzetállamban, hogyha mindeniknek adnak egy-egy napot, durván kéthetente valamelyikünk ünnepelni fog. Különben is, valamennyien ennek az országnak vagyunk az állampolgárai, együtt mehetnénk ki a terekre (majd a törvény alkalmazási módszertanában megmondják, hogy mibe jó nekünk felöltözni), megfoghatnánk egymást kezét, együtt énekelhetnénk (közös nyelvünkön, románul), és egy szívvel és egy lélekkel dicsőíthetnénk drága hazánkat, Romániát, amely mintaszerűen megoldotta a kisebbségi kérdést. A többség javára.