Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
E rovat az anyaországi politikával foglalkozik, de kitekint olyan nemzetközi jelenségekre, eseményekre, melyeknek kihatása van a magyarság sorsára. Csak a vak nem látja például, hogy mekkora nemzetpolitikai jelentősége volt az amerikai elnökválasztásnak, a Felvidék és Délvidék ügye is szerves része Kárpát-medencei sorsközösségünknek, és bizony most, hogy elment a legnagyobbak egyike, Udo Ulfkotte, Róla is meg kell emlékeznünk. Annál is inkább, hogy ő egyike azon keveseknek, akik a „politikai újbeszélt” használó politikusok ellen hatékony fegyvert kovácsoltak könyveikkel.
Udo Ulfkotte megunta, hogy egy megtévesztési apparátus része, hogy újságíróként nem írhatja le sem saját véleményét, sem a valóságot, hanem a háttérerők iránymutatása alapján kell dolgoznia. S választotta e rendszer leleplezésével együtt a létbizonytalanságot.
Már volt három infarktusa, de ott a megalapozott gyanú, hogy őt is eltették láb alól. Ulfkotte így írt erről a lehetőségről: „Aki ma a német nyelvű területen újságíróként gazdasági vezetőkkel vagy politikusokkal kapcsolatban bizonyos dolgokról ki akarna pakolni, azt az a veszélyt kerülgeti, hogy ’összeesküvés-elméleteket szövögetőnek’ gúnyolják. De ez a kellemes változat. A másik? Hogy megölik.”
Márpedig vele mind a két dolog megtörtént, mert a fősodor számára az igazság egyszerűen mellékes, a hivatalos európai politika bármikor képes a napot letagadni az égről, mint amikor azzal érveltek a „szakértők” Berlintől Stockholmig a migránsválság legelején, hogy mennyire szüksége van az európai gazdaságnak az illegális bevándorlókra. Holott tudni lehetett, hogy a többség sem nyelvet tanulni, sem dolgozni, sem beilleszkedni nem akar, nem kellett ehhez szociológusnak lenni. A témát egyébként Ulfkotte is feldolgozta a magyarul is megjelent „A menekültipar” című könyvében.
Elvesztettük a legjobbak egyikét. Halála legyen mementó minden önálló véleménnyel bíró ember számára, és figyelmeztessen arra minden percben, hogy az egykor szabadnak hitt nyugat-európai hivatalos média annak a gyilkos rendszernek a része, mely most Európa tönkretételéhez asszisztál s melynek közvetlenül vagy közvetve Ulfkotte is áldozata.