Újraéledt a remény

Az állami televízió jóvoltából bárki meggyőződhetett arról, hogy a román nemzet méltósággal és megrendülve búcsúzott királyától, I. Mihálytól (Sinaia, 1921. október 25. – Aubonne, Svájc 2017. december 5.). Hiszen tízezrek várakoztak órákon keresztül a palota kapujában, hogy leróhassák kegyeletüket a trónteremben elhelyezett ravatalánál. Százezrek fogadták virágesővel a koporsóját szállító menetet, kocsisort, illetve vonatot, amerre az elhaladt. Országszerte elcsitultak a bárdolatlan politikai csatározások a különböző pártok, csoportosulások és személyek között. Látványos, de nem hivalkodó katonai tiszteletadással kísérték utolsó útjára egykori uralkodójukat.

És ez így volt tisztességes, mert az ország és annak román ajkú lakossága minden ellentétes híresztelés ellenére sokat köszönhet a Hohenzollern-Sigmaringen uralkodóházból származó királyának. Az általa 1944. augusztus 23-án levezényelt román átállás például az utolsó pillanatban helyezte a majdani győztesek táborába, ennek minden pozitív hozadékával együtt az addig ellenük harcoló Romániát. Ugyanakkor nem hibáztatható a lemondatásához és száműzetéséhez vezető kommunista hatalomátvételért, mert az a nyugati nagyhatalmak rábólintásával, valamint orosz támogatással történt.

Uralkodásra felkészített, kellő tudással és műveltséggel felvértezett, kiterjedő kapcsolatrendszerrel és világszerte tekintéllyel rendelkező egyéniség volt. Az egyetlen, aki a kommunizmus bukása után Romániát talpra állíthatta és virágzó országgá tehette volna. Mindannyiunk tragédiája, hogy a félre- és megvezetett románság erre nem tartott igényt.

Mihály király eltávozott tehát, és vele együtt a román politikai színtérre való belépésének a lehetősége is. Öröklétre szenderülése azonban rádöbbentette a román népet a veszteségre, és nemzeti egységet teremtett, ami irányváltásra és kibontakozásra adhat esélyt. Mi, erdélyi magyarok ebben társak vagyunk, és reméljük, hogy az országon végigseprő gyászhullám kimosta a román lélekből az oda elvetett magyargyűlölet magjait. Reméljük, hogy ezentúl uszításmentesen élhetjük meg mindennapjainkat, és csak a munkára összpontosíthatunk. Reméljük, hogy tiszteletben fogják majd tartani nemzeti önazonosságunkat, és nem törekednek annak felszámolására.