Ültetnél virágot, de kitapossák

Mondanod kellene valamit. Meg kellene szólalnod. De fogalmad sincs, hogyan tedd. Megannyi dologról, gondról fejtetted ki a véleményedet már. És megannyi hátra van még. A világ rengeteg pontján látod, hogy problémás a helyzet, véleményed is van talán, változtatnál, hirdetnéd az igét, osztanád az észt, de kötnek a korlátok. Mások korlátai, a saját józan eszed korlátai.

Mondanád: nem jó, hogy háborúzik a világ. Nem jó, hogy háborúznak a családok. Nem tetszik neked, hogy nincs elfogadás, önfeláldozás, szeretet. Nem hiszed, hogy az anyagiak a legfontosabbak, azt meg főképp nem vallod, hogy keresztbe kellene tenni másnak a saját érvényesülésedért. Elmesélnéd, mennyire szomorú, hogy ilyen nagyon kiaknázzuk a Földet, nem vigyázunk rá, nem gondolunk a jövőre, sem másra, csak magunkra. Beleordítanád egyes emberek fülébe, vegyék észre magukat, mennyire fajgyűlölők, mennyi sztereotípiát állítanak fel, ordítanád, hogy ez nem helyes. De úgy sincs akinek. Különc lennél. Okoskodó. Bolond.

Begubózol a kanapé szélére egy pokrócba. Ráfogod a náthára, miatta vagy ennyire rossz passzban. Főzöl egy teát, fújod az orrod, eldöntöd, hogy akkor most már téged sem fog semmi érdekelni. Örülsz majd, hogy október közepén 25 fokos meleg van, és annak is, hogy márciusban hull a hó. Megragadod a szépségét, és nem gondolsz bele, miért is van így. Mosolyogsz reggeltől estig, hagyod, teljenek a napok és hónapok. Úgy, ahogy vannak.

Nem mondod többé senkinek, mi bánt. Leteszed a válladról a világ gondjait, oldja meg, aki tudja. Nem mondod többé, hogy fáj a világ rosszasága, mert nem akarsz „panaszkodni”. Hiszen az sincs, akinek panaszkodj. Mindenki hajt, húzza az igát, amíg este be nem esik az ágyba. Szeretteid, a legfontosabbak már rég külföldet választották, mert ott mások a feltételek, a politika, a pénz, a levegő, az emberek. Minden más. Elfogadod ezt is. Néha, három motivációs bejegyzés, négy Paulo Coelho-idézet megosztása után rájuk írsz a Facebookon. Megkérded, mikor jönnek haza. Majd karácsonykor, mondják. Beletörődsz ebbe is.

Bartok Barbara