Utazás szakállak körül

Vonattal történt amaz utazás, éspedig egy szárnyvonalon, ami még a monarchia idején épült ki, hogy a történelmi Magyarország legkeletibb térsége is elérhesse vasúton a fővonalat. Hosszú ideig ténylegesen is fapados járat vala ez, de a mai napig sem lépett nagyot előre. Az emlegetett utazás idején a rövid szerelvényt emeletes és hagyományos, egyszintes vagonok alkották. Az „aranykorszakban”, mindenféle korlátozás és üzemanyaghiány miatt többnyire teltházzal tette meg oda-vissza naponta négyszer-ötször ez a járat a mintegy hatvan-hetven kilométeres távot. Nagyjából a Feketeügy folyását követte a háromszéki lapos lapályon, lefelé ment, jó darabig délnek tartva, majd hirtelen nyugatnak fordulva ért be a megyeszékhelyre. A vonat – úgymond – minden állomáson és megállóhelyen megállt, s volt ilyenekből éppen tizennyolc.

Utasaink előtt is volt vagy tíz megálló s több mint egy óra menetidő, amikor a reggeli járatra felszálltak, s az egyik emeletes vagon alsó szintjén elhelyezkedtek. Nem kártyáztak, hogy üssék el az időt valahogy, újságot, könyvet sem vettek a kezükbe. Kissé gondterheltek voltak, latolgatták, milyen ügynek is tekintsék a sajátjukat éppen itt, a Feketeügy mentén. Feketének? Szürkének? Fehérnek?

Ügyet különben mások csináltak részükre, mondhatni egérből elefántot, ha jól értették az előző nap délutánján az iskolába érkezett „nótát”, azaz telefonértesítést. A kis megye tanítási-nevelési ügyeit irányító állami hivatalból, a felügyelőségről érkezett egy dörgedelmes parancs, hogy tüstént, azaz másnap reggel megjelenni kötelessége ama falusi tanintézmény vezetőjének azzal a két beosztottjával, akik a fővárosból érkezett nem kívánt látogatók szerint szerzetes kinézetűekként tettek-vettek munkahelyükön a délelőtti órákban, s akikre bizony-bizony az új típusú ember nevelését merészelte bízni a párt iskolapolitikáját gyakorlatba ültető megyei hivatal.

A felfedezést tehát, hogy ilyen „klerikális” s így bizonnyal rendszerellenes elemek fordulnak elő a szocialista nevelés egyik háromszéki „frontján”, a megyében portyázó minisztériumi elvtársak fedezték fel egy szeptember eleji szép napon, s azon nyomban, délután már fel is szólították a megyei hivatalt, hogy gyorsan s szigorúan intézkedjen. Súlyos egy ügy! Az egész megyére nézve!

Rendszeresen be kellett ám cserkészniük minden iskolát az új tanév küszöbén a fővárosi csapatoknak, hogy például azok falain egy- vagy kétfülű-é annak a bekeretezett képe, aki később ugye – Dinescu Mirceával szólva – a nép legagyonlőttebb fia lett, továbbá hogy „értékes” útmutatásaiból a legfrissebbeket olvasandja-e majd az új tanévet napokon belül megkezdő iskolás? Nagy szerencse, hogy akkor már egy jó ideje szigorúan a kétfülű kép használatát írták elő, így mindenki, aki az intézmények termeit ily dísztárgyakkal (!?) rakta tele, megőrizhette mindkét fülét. De mivel simára borotvált férfiarc volt, amelynek képe függött hivatalok, irodák, osztálytermek falain, megkerülhetetlen szóbeli törvény lépett életbe, minek értelmében minden emberfia ugyancsak borotvált arcot kellett hogy „viseljen”, különösképpen azok, akikre az ifjúság szocialista nevelése bízatik.

Tehát tényleg szakáll körüli utazás volt az az egykori, s a megyei hivatal egyes számú irodájában maga az elsőszámú vezető is szemrevételezhette mindkét férfiember arcdíszét – egyiké rőt volt, barna és sűrű-sűrű növésű a másiké –, beláthatta, hogy méltán (!) kreált fekete ügyet két szakáll körül a minisztériumi sereglet. Adta is a szigorút – igaz, csak mértékkel! – a főfelügyelő, helyettese, egy fennhéjázó főnökösnő viszont kitett magáért. A „delikvensek” bűnbánó arcot vágtak, az ügy komolysága (!) ezt követelte meg, de semmiféle ígéret nem hangzott el szájukból őelvtársnősége részére.

Különben be kell ismerni, embereink kudarcot vallottak a szocialista embertípus „előállításában”, pedig bizony be’ nagyon próbáltak abban járni, naponta taposták az iskoláskorú gyermeksereggel egyetemben a helybeli termelő szövetkezet pityókával beültetett földjeit. A rájuk bízott ifjúságot munkára munkával nevelték – volna. Akkora volt bennük a lelkesedés a szocialista munka iránt, hogy még október hónapban, sőt néha még novemberben sem akartak bevonulni a széles és szeles mezőkről ama „dísztárgyakkal” teleaggatott osztálytermekbe…