Vásárhelyi honfoglalás

Érdekes munkát tett asztalunkra a sepsiszentgyörgyi Váradi József. Címe: Pacsirta-telep. Talán azt is írhatnám, felette fura, meglepő cselekménnyel áll elő, s mielőtt az olvasó rádöbbenne, hogy ezek a kitalációnak tűnő történetek egy egységes eseménysor darabjai, máris belesétál írójuk kelepcéjébe. Úgy adagol dolgokat, hogy egyáltalán nem enged időt a lélegzetvételre, s ha az olvasásra szánt idő engedi, egy ültében át is böngészi az írásözönt. Szülővárosa, Marosvásárhely elveszítése sejlik fel benne, de beleférnek háromszéki csatangolásai is.

Műfajilag is szinte meghatározhatatlan szövegek kapcsolódnak egymáshoz és egymásba úgy, hogy elfogadhatjuk regényként akár, de inkább novellafüzérnek, s ha még tovább aprózzuk, rövidebb és hosszabb hírösszeállításnak is tekinthetjük. Ugyanis minden lényeges, ami benne előfordul, a szakaszokra való bontás, a még kisebb egységekre történő szétszaggatás, a közbeékelt, aggályoskodó rövidke tanácsok, útbaigazítások egyrészt kétségtelenül izgalmassá teszik az olvasást, másrészt olyan fontos jelenségekre hívják fel figyelmünket, amelyek lényegteleneknek tűnnek ugyan, de a mű egészének megértéséhez jó támpontoknak számítanak.

El is várható egy matematikus-informatikus írótól, hogy pontosan adagolja, mikor mit kell kiemelni, hiszen ő, a matematikus tudja, mi a végeredmény, de annak eléréséhez hosszabb-rövidebb utat meg kell tennie a megoldónak-olvasónak. Mint ahogy maga is elég kacskaringós ösvényen futott be a szépírás udvarába. Igaz, e könyv előtt már előállt novellás kötetekkel, s ha kellett, márpedig kellett, több számtanpélda-gyűjteménnyel is maga felé irányította a közfigyelmet. Korábbi írásainak egy része, töredéke fent van a világhálón is, s ha okoskodni akarnék, azt kellene mondanom, azok voltak az ujjgyakorlatok a mostani jelentkezéséhez.

Aki ismeri a szerzőt, könnyen rájön, hogy önéletrajzi történetet olvas, de kitágítva olyannyira, hogy beleférjen egy város, a szülőföld és az ott élő magyarság gondja-baja. Áthallásos, nagyon erős jelképrendszere érzelmileg is megérinti nem csupán azokat, akik az író szülővárosának átváltozását megélték és megérték, hanem mindazokat, akik szülőföldjük sorsát aggódva figyelik, s az újkori honfoglalás, kiszorítósdi hátrányaiból részesültek és részesülnek. Ezért nem csupán azoknak jelent(het) izgalmas olvasmányt ez a mű, akik Váradi József szűkebb baráti és ismeretköréhez tartoznak, hanem mindazoknak, akik számára nem lehet közömbös az a terület, ahol ők és elődeik születtek, s amelyet sok esetben már mások tudnak magukénak.

Amolyan szociográfiai tanulmánygyűjteménynek is beillik a könyv, de annál drámaibbnak tűnik, mert a szépirodalom eszköztára sokkal megrázóbbá, tragikusabbá varázsolja a megtörténteket és a történeteket. Nyilván a munka nem lenne teljes, ha hiányoznának belőle az igen személyes utalások, a magányos, de önmagát fel nem adó tanárember vívódásai, az elismerés és elismertség utáni vágy, a meg nem értésből és meg nem értettségből gyakran fakadó elkeseredettség, a szüntelen megújulásra való törekvéseire fel-felizzó ellenszenv, a hatalom packázásai. A most megjelent alkotás azt is jelzi, hogy itt nem zárult még le a sok-sok mondanivaló és üzenet közvetítése, a nyugdíjba vonulás nem ütötte ki, nem üthette ki kezéből a tollat, s ha már az írás mellett ő maga szerkesztheti egybe több kötetet is kitevő kéziratait, kíváncsian vár(hat)juk további jelentkezését.