Vége hát

Benkő László (1943–2020) billentyűs és Mihály Tamás (1947–2020) basszusgitáros után, Szent Miklós napján Kóbor János, az Omega együttes énekese is eltávozott (1943–2021) közülünk. Eltávozott, hogy előrement társaihoz csatlakozva, a csillagok útján együtt lépkedjenek a számunkra még sejtelmes, de általuk már ismert cél felé.

Az immár legendává átlényegült Omega dalai végigkísérték a nemzedékem életét, irányt szabtak lépéseinknek és befolyásolták döntéseinket. Az eszméléstől, szárba szökkenésünkön és lázadó ifjúságunkon át az érett korig. Kamaszfejjel merész álmok szövögetésére buzdítottak, felnőtté válásunk idején kiállásra, és a későbbiekben megfontolt szembeszegülésre. Érzelmi töltetűk megérintette és cirógatta a lelkünk. Üzenetük felnyitotta a szemünk, és körültekintésre késztetett. Zenéjük és mondanivalójuk nemes ötvözete meglágyította, de meg is keményítette a szívünk, ha kellett. Az olykor ránk szakadt szomorúságban vigasz, jókedvünkben öröm forrása volt.

Az Omega dalait dúdolva barangoltunk a széllel diákéveink ösvényein, és kerestük a lányt, akinek szétfújhatnánk „hosszú haját,/ Port az útról, merre jár”(Ha én szél lehetnék). Hófehér gyöngyök vezettek, „mint jó vándort fehér kövek”, és állhatatosan baktattunk tovább, mert tudtuk, hogy valahol ő vár ránk (Gyöngyhajú lány). És ráakadtunk. A sors azonban elszakított egymástól, és hiába bíztunk, hogy a „hosszú távollét kettőnk életét nem tépi szét, hosszú év után” nem ismert ránk (Emlék).

Az Omega dalait hallgatva ébredezett bennünk a gondolat, mikor meg-megbántottak, hogy elmegyünk, addig megyünk, „míg lesz egy kissziget, ahol” boldogok leszünk, majd döbbentünk rá, hogy „nincsenek szigetek” (Én elmegyek). Így érlelődött meg az elhatározás, hogy hazatérünk, mert „élni itt lehet mégis köztetek” (Egy nehéz év után).

Az Omega dalainak felcsendülése megderesedett fejjel is képes nekünk élményt nyújtani, és a múltból hatásukra felbuggyant emlékek révén alkalmat a visszatekintésre.

A földi létből kilépett Kóbor Jánostól az általa is jegyzett Búcsúztató című szerzeményük soraival köszönünk el: „Jöttem búcsút mondani, / Jó barát. / Szíved hallom eltörött, / Vége hát”…