Veress László (1945–2019)

Úgy álltunk meg a gyalogátjárónál, mint akiknek azonnali megbeszélnivalója van. Így volt igaz ezelőtt két nappal, és sietve mesélte, itt van, nézd, ő a legkisebb unokám. És végtelen türelemmel vágva egymás szavába, soroltuk rendre, hogy mi mindent tud a négyhónapos, hát még a négyéveske, és tudod-e, hogy, és szinte mindent tudtunk egymásról, felesége derült, elvette Veress Laci keze alól a pici élettel tele kocsit. Két zöld átjáró lámpát is elengedtünk, fussanak kocsik, ebek meg emberek. Röppentek mosolyok a kisbaba után, aztán elváltunk. És ma azt kellett megtudnom, hogy zöld utat kapott a halál.
Balladás. Utolsó szavainkba ötvöztem még a nyugtatót, hogy ennyi unoka, napsütés, végül is előttünk az élet!

Ezzel a maradék játékkal váltunk el, és mára már odalett. Az útelágazásnál teljes sötétség van. Zöld utat kapott Veress László színművészért a halál. Nézünk utána, ahogy gyalogol a babakocsi mögött, csillagok között félárnyékban. Ami hihetetlen ilyen rövid életidőn belül, azt lobogtatjuk fehér kendők között: de hiszen még alig volt ezzel a picivel, aki még nem is szólhatott a nagyapjához! Nyissatok ki minden ablakot, gyújtsatok meg minden lámpát, hogy kiderüljön az igazság!

Életes ének jön segítségül: tavasszal jött virágzáskor, s elment téli éjjelen… Aki a második rabló világháború végén érkezett, 1945-ben, elhivatott volt az igazmondásra színpadon, pódiumokon. Sepsiszentgyörgyre jött a Marosvásárhelyi Színművészeti Akadémiáról 1971-ben, egy az igazmondók közül. Játszott Gyergyószentmiklóson a Figura együttesben egy ideig. Állította is, bizonygatta is, hogy a deszkák nem hazudnak. Most már a magunk gondja latolgatni, bizonygatni Veress László színművészünk igazát.

Három zöld jelzőlámpát álldogáltunk végig, egyetértően bizonygatva egymásnak, hogy előttünk az élet. Ezt állítjuk Veress László minden unokájával együtt, egy szólamban. Nyugodjék békében, azt kívánjuk!