Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Manapság, amikor simán belegyalogoltunk a harmadik világháborúba, legalább annyival tartoznánk önmagunknak, hogy felleltározzuk: ismét mit rontottunk el?
Bibó István ad erre több választ is, talán az egyik legnyugtalanítóbb kijelentése ez: „a demokratikus Európa elfelejtett valamit, amit a feudális Európa tudott: a békecsinálás művészetét.” (A világháború és a jelenlegi válság okai-ban – W.)
Bibó szemüvegén nézve a jelen állapotokat szembetűnő, mennyire tapasztalatlanok az európai politikusok – nem a háború!, hanem – az esetleges béke körvonalainak akár felvázolásában is.
Egész egyszerűen nincs meg az ehhez szükséges politikai kultúrájuk, ráadásul a kép kísértetiesen emlékeztet a jó kétszázharminc évvel ezelőtti francia állapotokra, amikor „a hazafiak minden politikai kultúra és gyakorlat nélkül tömegével jelentkeztek politikai szerepre, pusztán érzelmeik hevességére apellálva, másrészt a politikai szerepet egyénileg nem igénylő tömegek is olyan politikai érzelmek, vélemények hordozóivá váltak, amelyekkel – ha mégolyan szertelenek, szubjektívek és emocionális jellegűek voltak is – minden politikának számolnia kellett.”
És – tapasztalatokkal vagy azok nélkül – itt állunk, veszélyesen közel ahhoz a pillanathoz, amikor a politikusoknak kötelező módon a jelenről kell beszélniük. Mert ne feledjük, hogy békeidőben a politikus mindig a holnap, a holnapután bajnoka: olvassuk csak a sajtót, már a címekben is ott virítanak, eléggé zavaró módon a létige feltételes módú jelen idejű alakjai, keveredik ott a volna, lenne, az épülne, megvalósulna, kiemelkedne és ragyogna szebbnél szebb megfogalmazásaival. Mármint gyár, üzem, gyorsforgalmi út, óvoda, LNG-terminál, vagy az orosz gáz nélküli élet forgatókönyvei, amin „dolgoznak”, tehát ez is jövő idő, és feltételes mód.
Az unió vezetői kezdő hajósinasokként próbálják kitalálni a szélirányt, hogy a szennyesvödör tartalma ne zúduljon az arcukba, de a tanulóévek már rég lejártak: napjaik sincsenek hátra addig, amikor arcukba szegezzük a kérdést, hogy akkor ma mi legyen? Mert nem mesékre van szükségünk, hanem olyan közpolitikákra, amelyek megállítják az égnek indult inflációt, az energia- és nyersanyagárak fék nélküli manipulációját, és az ezeket követő legveszélyesebbet: a pánikot és a politikai hisztériát.