Feladatunk a Kárpát-medencében
„Aztán nemcsak anyagi, de szellemi létünknek is kell valami táplálék… Mi ösztönözhet...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Nem szisszenhetünk minden kis szilánkhoz, így igaz. Ám amikor lavinaként zuhan ránk föntről – inkább lentről – a bántás, a megalázás az egyre terebélyesedő szegénységben, föl kell vennünk a koszos kesztyűt. Nem, nem a kihívás, a párbaj zaklat álmomban is, hanem a mód, ahogyan sorsunkat összehazudják a hatalomban.
Ilie Bucur Sărmășan terjedelmes cikkére én most sem válaszolgatok. Maradjon lenn az a kesztyű. Inkább emlékezem megboldogult ifjú koromra, amikor Kolozsváron eltakarították a Bolyai Tudományegyetemet 1959-ben, minden közös lett egyik napról a másikra. A tánccsoportunkba be kellett venni románokat is. A „közös” egyetem rektora Constantin Daicoviciu lett. Egy alkalommal kirándulásra akart menni az évfolyamunk, jóváhagyásért hozzá kellett folyamodnunk. A rektor úr azt mondta, csak a románokkal közösen! Mondtuk, hogy izé, mi szóltunk nekik, de azt mondták, nekik nincs pénzük arra. Na, itt kezdett ordítani a rektor, azt is, hogy mindig így volt, a románoknak sosem volt pénzük, mert a magyar urak elvették, a magyaroknak, nektek honnan van pénzetek kirándulásra, he? És így tovább. El máig.
Tanár koromban Sepsibükszádról bemerészkedtem a rajonhoz hivatalos ügyben. Mondom, mondanám a dolgot magyarul, erre elfintorogja magát a vén trotli románul.
– Nem tudom, mit galatyolsz itt magyarul…
Újabb időkben, szerkesztő koromban a Szekuritáte hívogatott szőnyegre, bizonyos, közrettegésnek örvendő Cerghizan elvtárs. Azt mondták, s mondják ma is, hogy kiválóan beszélt magyarul, de velem egy szót sem. Most jönnek rohamszerűen a román rendelkezések, papírok román nyelven pl. arról, milyen szükséges a lakásban a légyfogó… És hogyan emelkedik a köztisztasági adó…, miért nincs …, nem sorolom. Most ez az Ilie Bucur Sărmășan Kossuth Lajost, Nicolae (!) Wesselényit idézi, csak a forrását nem adja meg az elmagyarosításra kiadott szigorú parancsoknak.
Még egy dolog a Babeș–Bolyai Tudományegyetemről! A defektológia (szellemileg fogyatékosok képzése) tárgy a lélektan szakon „doamna Roșca” kezében volt, aki a leváltott tudós, Zörgő Benjamin katedrafőnök utódának volt a felesége, és román nyelven oktatott. Egy szót se tudott magyarul a magyar évfolyamon. Ezek csak villanásnyi példák a hajdanból. Hol tartunk ma már?!